Ranglista események

Championship League – 2-3. szakasz 2021

Championship League – 2-3. szakasz 2021

A snooker verseny időpontja: 2021. augusztus 9-13.

A snooker verseny helyszíne: Anglia, Leicester, Morningside Arena

A verseny besorolása: Ranglista verseny, a 2021/2022-es snooker szezon része. Betvictor Championship League Snooker 2020 a snooker torna hivatalos megnevezése a támogató után.

A Championship League – 2-3. szakasz 2021 eredményei

A Championship League (Bajnokok Ligája) a 2020/21-es szezonban először vált ranglista versennyé. Átalakult a lebonyolítás. Az első szakaszban 128 játékost 32 négy fős csoporttá alakították. A 32 csoport győztes jut aztán a második szakaszba szintén 8 darab 4-es csoportba. Innen a 4 győztes kerül a harmadik végső szakaszba, majd ezt követően a döntőbe. A lebonyolítás szempontjából a 32 csoportkört két szakaszban rendezik meg. Majd az utolsó 3. szakaszban játszák le a 8 (legjobb 32) második körös csoport találkozókat, onnan a 2 (legjobb 8) elődöntő csoport mérkőzéseket, majd a döntőt.

A második-harmadik szakaszban 31 százas break született, a legmagasabbat Mark Allen érte el, 146-as breaket. Jimmy Robertson nevéhez fűződik a Championship League legmagasabb break eredménye, 140-et ért el az első szakasz negyedik csoportjában. Összesen 46 százas break született a verseny alatt.

 

A Championship League 2021 – döntő eredménye
Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert 3-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen

A döntő frame eredmények: 0-120 (102), 74-5 (59), 78-6

A Championship League 2021 – 3. szakasz 1. csoport eredményei

 

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17]
2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 0-3 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
A Championship League 2021 – 3. szakasz 2. csoport eredményei

 

1 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19]
6 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]

 

A Championship League 2021 – 2. szakasz A csoport eredményei

Tom Ford nyerte meg a csoportot és jutott tovább a harmadik szakaszba.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [1] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [39]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [53]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [1] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [53]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17] 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [39]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [1] 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [17]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [39] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [53]
A Championship League 2021 – 2. szakasz B csoport eredményei

A csoportot Mark Allen nyerte meg és jutott tovább.

1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [66]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [25] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [84]
3 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [84]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [25] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [66]
5 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [9] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [25]
6 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [66] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [84]
A Championship League 2021 – 2. szakasz C csoport eredményei

Bai Langning nyerte meg a csoportot, így ő jutott tovább a harmadik szakaszba.

1 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [36] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a)
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [41] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
3 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [36] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [41] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a)
5 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [36] 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [41]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a) 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Bai Langning (a)
A Championship League 2021 – 2. szakasz D csoport eredményei

A csoport továbbjutója Kyren Wilson.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [62]
2 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [29] 0-3 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [63]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 3-1 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [63]
4 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [29] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [62]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [4] 0-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [29]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [62] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [63]
A Championship League 2021 – 2. szakasz E csoport eredményei

A továbbjutó Allister Carter lett a csoportból.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [3] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19]
2 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [14] 3-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [85]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [3] 3-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [85]
4 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [14] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [3] 3-0 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [14]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [19] 3-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [85]
A Championship League 2021 – 2. szakasz F csoport eredményei

Ryan Day nyerte meg a csoportot.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 3-0 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [37]
2 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [72]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [72]
4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22] 2-2 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [37]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 0-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [22]
6 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [37] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [72]
A Championship League 2021 – 2. szakasz G csoport eredményei

A csoport győztese Cao Yupeng, így ő jutott a harmadik szakaszba.

1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [7] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [23]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [10] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]
3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [7] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [10] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [23]
5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [7] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [10]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [23] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [97]
A Championship League 2021 – 2. szakasz H csoport eredményei

Ronnie O’Sullivan helyett a 32. csoport második helyezettje Mark Joyce indult a csoportban.

David B Gilbert nyerte meg a csoportot és jutott tovább a 3. szakaszba.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 3-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [102]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [34] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [90]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [90]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [34] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [102]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [18] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [34]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [102] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [90]

 

Hasonló snooker bejegyzések

Joe

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .