Ranglista események

Championship League – 1/2. szakasz 2022

Championship League – 1/2. szakasz 2022

A snooker verseny időpontja: 2022. július 25 – július  28.

A snooker verseny helyszíne: Anglia, Milton Keynes, Marshall Arena

A verseny besorolása: Ranglista verseny, a 2022/2023-as snooker szezon része. Betvictor Championship League Snooker 2022 a snooker torna hivatalos megnevezése a támogató után.

A Championship League – 1/2. szakasz 2022 eredményei

A Championship League (Bajnokok Ligája) a 2020/21-es szezonban először vált ranglista versennyé. Átalakult a lebonyolítás. Az első szakasz 2022-ben június 28-tól július 29-ig tart, 128 játékost 32 négy fős csoporttá alakították. A 32 csoport győztes jut aztán a második szakaszba szintén 8 darab 4-es csoportba. Innen a 4 győztes kerül a harmadik végső szakaszba, majd ezt követően a döntőbe. A lebonyolítás szempontjából a 32 csoportkört két szakaszban rendezik meg. Majd az utolsó 3. szakaszban játszák le a 8 (legjobb 32) második körös csoport találkozókat, onnan a 2 (legjobb 8) elődöntő csoport mérkőzéseket, majd a döntőt.

A verseny legmagasabb break eredménye 145-ös break, amit Zhao Xintong ért el a csoport mérkőzésén. 86 (18,39,53) százas break született a versenyen.

A Championship League 2022 – A. csoport eredményei

Az A csoportot Pang Junxu nyerte meg.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [1] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Pang Junxu [46]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [1] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Pang Junxu [46]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [1] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Pang Junxu [46] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61]
A Championship League 2022 – B. csoport eredményei

A csoportból Luca Brecel jutott tovább s következp szakaszba.

1 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [10] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells (a)
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [36] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [42]
3 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [10] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [42]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [36] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells (a)
5 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [10] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [36]
6 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [42] 0-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells (a)
A Championship League 2022 – C. csoport eredményei

A továbbjutó a csoportból Stuart Bingham lett.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [35]
2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [19] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Jones [27]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 3-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Jones [27]
4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [19] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [35]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [11] 2-2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [19]
6 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Jones [27] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [35]
A Championship League 2022 – D. csoport eredményei

A D csoport élén Zhao Xintong végzett.

1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [4] 3-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [74]
2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [12] 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [28]
3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [4] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [28]
4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [12] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [74]
5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [4] 2-2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [12]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [28] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chang Bingyu [74]
A Championship League 2022 – E. csoport eredményei

Az E. csoport győztese Lu Ning lett, ő jutott tovább a csoportból.

1 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [5] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Aaron Hill [97]
2 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [21] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [29]
3 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [5] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [29]
4 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [21] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Aaron Hill [97]
5 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [5] 0-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [21]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [29] 2-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Aaron Hill [97]
A Championship League 2022 – F. csoport eredményei

Lyu Haotian nyerte meg a csoportot, ő a továbbjutó.

1 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [14] 3-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Michael Judge [79]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lyu Haotian [38]
3 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [14] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lyu Haotian [38]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22] 2-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Michael Judge [79]
5 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [14] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lyu Haotian [38] 3-1 Ír nemzetiségű snooker játékos Michael Judge [79]
A Championship League 2022 – G. csoport eredményei

Ricky Walden végzett a csoport élén és jutott a 3. szakaszba.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [7] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [53]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [15] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [43]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [7] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [43]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [15] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [53]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [7] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [15]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [43] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [53]
A Championship League 2022 – H. csoport eredményei

A győztes, így a továbbjutó Xiao Guodong lett a H csoportban.

1 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [94] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [32]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [16] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [24]
3 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [94] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [24]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [16] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [32]
5 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [94] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [16]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [24] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [32]

Hasonló snooker bejegyzések

Joe

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .