Home Nations Ranglista események

Scottish Open 2018

Scottish Open 2018

Snooker verseny időpontja:  2018. december 10-16.

Snooker verseny helyszíne: Skócia, Glasgow, Emirates Arena

Snooker verseny kategóriája: Ranglista esemény , 2018/2019-es snooker szezon része, a Home Nations sorozat egy állomása. Betvictor Scottish Open 2018 a szponzor után az esemény megnevezése.

Neil Robertson nyerte meg a Scottish Open 2017 snooker versenyt, a döntőben Cau Yupeng volt, akit  9-8 arányban győzött le.

A Scottish Open 2018 eredményei

John Higgins a második körben Gerard Greene ellen 147-es maximum breaket rakott össze, ezzel vezeti a Scottish Open 2018 legmagasabb break rekordját. Mark Allen álmoskásan kezdte az elődöntőt, a 0-4, majd az 1-5-ös továbbjutási lehetőség nyomása lehetett sok Daniel Wells számára, így marknak sikerült 6-5-re fordítania. Shaun Murphy hamar elhúzott 3-0-ra, de Judd Trump sok hibája ellenére sem tudott csak 4-3-re felzárkózni. Ezt követően sikerült a megingott Murphynek összeszednie magát és a szoros mérkőzés ellenére a végén 6-3 arányban továbbjutnia. Nehéz megjósolni, ki lesz erősebb a döntőben, inkább egy szoros, de Murphy győzelmet várhatunk.

A Scottish Open 2018 döntő eredménye
Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen 9-7 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy

A döntő első szakaszának játszmái (8 frame): 110-0 (110), 5-69 (53), 64-60, 52-72 (56), 44-66, 82-4 (82), 75-52 (64), 83-4 (70)

A döntő második szakaszának játszmái (17 frame): 68-7, 0-108 (50), 0-77, 0-128 (115), 44-57, 73-1 (66), 134-0 (134)

A Scottish Open 2018  elődöntők eredményei

Maximum 11 frame alatt döntik el az elődöntőben a továbbjutást. Daniel Wells a ranglista 62. helyén van, a versenyen 60. kiemelést kapott. Első elődöntős szereplése. A feladata a jó játékos mutató, az UK Championshipen Ronnie O’Sullivannal döntőt játszó Észak-Ír Mark Allen. Shaun Murphy és Judd Trump is jó formát mutat, kiváló elődöntő lehet a kettejük játszmája.

Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy 6-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump
Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen 6-5 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells

Mark Allen és Daniel Wells játszmái: 22-70, 72-73, 12-98 (56), 21-65, 64-55, 99-33 (59), 62-64, 87-6, 106-0 (106), 67-8, 129-0 (129)

Shaun Murphy és Judd Trump játszmái: 89-0, 93-12, 70-18, 1-69, 82-0, 12-66, 63-69, 77-52, 76-47

A Scottish Open 2018 negyeddöntő snooker eredmények

Sam Baird első negyeddöntős szereplése volt, Shaun Murpy remek játékkal távol tartotta a fiatal versenyzőt az asztaltól. Meglepetés volt, hogy Daniel Wells tovább tudott honfitársán, a több rutinnal rendelkező Ryan Day-en is jutnia. Alfie Burden most nem tudott Mark Allen ellen kellőképp kibontakozni, így ő sem jutott az elődöntőbe, mint ahogy Stuart Carrington is elvérzett Judd Trump ellen, bár ő legalább okozott fejtörést a top játékosnak.

Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird 0-5 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy
Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington 3-5 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump
Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden 0-5 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen
Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day 1-5 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells
A Scottish Open 2018 negyedik kör snooker eredménye1
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [99] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [16]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [9] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [40] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [86]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [67] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [4]
5 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [85]
6 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [21] 2-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [6]
7 Kínai nemzetiségű snooker játékos Ding Junhui [7] 2-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [10]
8 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [39] 0-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [60]
A Scottish Open 2018 harmadik kör snooker eredmények
1 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [84] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [99]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [16] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a)
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [9]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [73] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8]
5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [29] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [40]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [86] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [107]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [67] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88]
8 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Jiankang [110] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [4]
9 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [20]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [85] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [69]
11 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [21] 4-3 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [11]
12 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61] 1-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [6]
13 Kínai nemzetiségű snooker játékos Ding Junhui [7] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [63]
14 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [10] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [75]
15 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [39] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22]
16 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [42] 1-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [60]
A Scottish Open 2018 második kör snooker eredmények

Neil Robertson jó formában, címvédőként könnyen jutott tovább. Sajnos Ronnie a történelmi UK győzelme után visszamondta a versenyt, de a top 16 közül Ali Carter, Kyren Wilson, Shaun Murphy, Judd Trump, John Higgins, Mark Allen, Luca Brecel is Ding Junhui is tovább jutottak. Az amatőrök közül David Lilley, Luke Simmonds és Ashley Carthy is tovább haladtak. Barry Hawkins ranglista ötödik, Zhou Yuelong ellen maradt alul, Stuart Binghamet kicsit nagyobb meglepetésként a szintén kínai Tian Pengfei ütötte ki stabil játékkal a továbbjutástól, majd Billy Joe Castle remek játékkal a ranglista 11. Stephen Maguire ellen bizonyult jobbnak. De láthatjuk a UK-n remelkő Joe Perryt, illetve reménykedünk, hogy az első körben a lengyel Adam Stefanow ellen majd megbotló, de az UK-n jól szereplő Jack Lisowski is erősödik a 64 között.

1 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [1] 2-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [84]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [53] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [99]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [16] 4-2 Ciprusi nemzetiségű snooker játékos Michael Georgiou [46]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [25] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a)
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [56]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Paul S Davison [83] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [9]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [73] 4-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [32]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [41] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8]
9 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [29] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [38]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [40] 4-2 Izraeli nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [64]
11 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [86] 4-0 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [74]
12 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [107] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Jak Jones [96]
13 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [67] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [51]
14 Iráni nemzetiségű snooker játékos Soheil Vahedi [94] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88]
15 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Jiankang [110] 4-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Lee Walker [90]
16 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [37] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [4]
17 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 4-0 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [66]
18 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Carty [106] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [20]
19 Hongkongi nemzetiségű snooker játékos Marco Fu [14] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [85]
20 Angol nemzetiségű snooker játékos James Cahill (a) 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [69]
21 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [47] 1-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [21]
22 Skót nemzetiségű snooker játékos Alan McManus [58] 2-4 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [11]
23 Angol nemzetiségű snooker játékos Luke Simmonds (a) 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61]
24 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Feilong [119] 1-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [6]
25 Kínai nemzetiségű snooker játékos Ding Junhui [7] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [26]
26 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [57] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [63]
27 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [10] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [28]
28 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [30] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [75]
29 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [39] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [98]
30 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [15]
31 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [91] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [42]
32 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [17] 1-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [60]
A Scottish Open 2018 első kör snooker eredmények
1 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [1] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [68]
2 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [65] 1-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [84]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [53] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [44]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Rod Lawler [95] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [99]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [16] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [77]
6 Ciprusi nemzetiségű snooker játékos Michael Georgiou [46] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Sean O’Sullivan [102]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [25] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [78]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a) 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [33]
9 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19] 4-0 Thai nemzetiségű snooker játékos James Wattana [114]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [49] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [56]
11 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [34] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Paul S Davison [83]
12 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [9] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [103]
13 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [73] 4-2 Hongkongi nemzetiségű snooker játékos Andy Lee [113]
14 Angol nemzetiségű snooker játékos Allan Taylor [72] 2-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [32]
15 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [93] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [41]
16 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8] 4-1 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [59]
17 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [5] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [29]
18 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [38] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Fan Zhengyi [116]
19 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [40] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [35]
20 Izraeli nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [64] w/o Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [36]
21 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [12] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [86]
22 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [74] 4-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Kishan Hirani [117]
23 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [107] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Duane Jones [79]
24 Angol nemzetiségű snooker játékos Sanderson Lam [97] 1-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Jak Jones [96]
25 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [54] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [67]
26 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe O’Connor [115] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [51]
27 Pakisztán nemzetiségű snooker játékos Hamza Akbar [92] 2-4 Iráni nemzetiségű snooker játékos Soheil Vahedi [94]
28 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [13] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88]
29 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Jiankang [110] 4-1 Német nemzetiségű snooker játékos Simon Lichtenberg [112]
30 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [101] 2-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Lee Walker [90]
31 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [37] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Harvey Chandler [100]
32 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [4] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy White [71]
33 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Adam Duffy (a)
34 Skót nemzetiségű snooker játékos Chris Totten [80] 1-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [66]
35 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Carty [106] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [89]
36 Egyiptomi nemzetiségű snooker játékos Basem Eltahhan [120] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [20]
37 Hongkongi nemzetiségű snooker játékos Marco Fu [14] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zifan [81]
38 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [85] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [43]
39 Maláj nemzetiségű snooker játékos Thor Chuan Leong [109] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos James Cahill (a)
40 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [69] 4-2 Skót nemzetiségű snooker játékos Anthony McGill [18]
41 Angol nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [55] 2-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [47]
42 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [21] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xu Si [70]
43 Skót nemzetiségű snooker játékos Alan McManus [58] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos John Astley [105]
44 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [11] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Hammad Miah [111]
45 Thai nemzetiségű snooker játékos Dechawat Poomjaeng (a) 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Luke Simmonds (a)
46 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [61] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [23]
47 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Feilong [119] 4-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Fraser Patrick (a)
48 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [6] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Liang Wenbo [24]
49 Kínai nemzetiségű snooker játékos Ding Junhui [7] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Niu Zhuang [82]
50 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [26] 4-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [45]
51 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [31] 3-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [57]
52 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [63] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [87]
53 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [10] 4-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Rhys Clark [108]
54 Norvég nemzetiségű snooker játékos Kurt Maflin [48] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [28]
55 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [30]
56 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [75] 4-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [62]
57 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [39] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [76]
58 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [98] 4-1 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [52]
59 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [22] 4-2 Német nemzetiségű snooker játékos Lukas Kleckers [104]
60 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [15] 4-3 Lengyel nemzetiségű snooker játékos Adam Stefanow [118]
61 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [91] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [50]
62 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [42] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [27]
63 Skót nemzetiségű snooker játékos Craig MacGillivray (a) 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [17]
64 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [60] w/o Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [2]

Hasonló snooker bejegyzések

  • Scottish Open 2019Scottish Open 2019 Scottish Open 2019 Snooker verseny időpontja:  2019. december 9-15. Snooker verseny […]
  • Scottish Open 2017Scottish Open 2017 Scottish Open 2017 Snooker verseny időpontja:  2017. december 11-17. Snooker verseny […]
  • Scottish Open 2016Scottish Open 2016 Scottish Open 2016 Snooker verseny időpontja:  2016. december 12-18. Snooker verseny […]
  • Scottish Open 2023Scottish Open 2023 Scottish Open 2023 Snooker verseny időpontja:  2023. december 11-17. Snooker verseny […]
  • Scottish Open 2022Scottish Open 2022 Scottish Open 2022 Snooker verseny időpontja:  2022. november 28 - december […]
  • Scottish Open 2021Scottish Open 2021 Scottish Open 2021 Snooker verseny időpontja:  2021. december 6-12. Snooker verseny […]
  • Scottish Open 2020Scottish Open 2020 Scottish Open 2020 Snooker verseny időpontja:  2020. december 7-13. Snooker verseny […]
  • Northern Ireland Open 2018Northern Ireland Open 2018 Northern Ireland Open 2018 A snooker verseny időpontja: 2018. november 12-18. A […]
  • English Open 2018English Open 2018 English Open 2018 Snooker verseny időpontja:  2018. október 15-21. Snooker verseny […]
  • Northern Ireland Open 2023Northern Ireland Open 2023 Northern Ireland Open 2023 A snooker verseny időpontja: 2023. október 22-29. A […]
Joe

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .