Ranglista események

Players Championship 2021

Players Championship 2021

A snooker verseny időpontja: 2021. február 22 – 28. , a 2020/2021-es snooker szezon része.

A snooker verseny helyszíne: Anglia, Milton Keynes, Marshall Arena

A verseny kategóriája: ranglista verseny, a fő szponzor után Cazoo Players Championship a hivatalos neve a snooker versenynek, a The Cazoo Series 2020/2021 második állomása. A snooker versenyt a korábbi Players Tour Championship, majd Players Championship nagydöntőjének folytatásaként tartják számon.

Judd Trump nyerte meg a 2020-as Players Championshipet, a döntőben a kínai Yan Bingtao ellen tudott 10-4 arányú győzelmet elérni.

A 2021-es Players Championship eredménye

30 százas break született a Players Championship 2021 alatt, a legmagasabban Ronnie O’Sullivan érte el, az 144 lett. Robertson 4 százas breaket ért el az első körben. A 2018-as versenyen 28 százas született, míg a 2019-esen 24-ig jutottak. Ronnie O’Sullivan 57. ranglista döntője, ezzel beérte Stephen Hendryt.

Players Championship 2021 döntő eredménye
Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins 10-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan

A döntő első szakaszának játszmái RO-JH: 18-64, 0-103, 21-69, 0-142, 0-138, 87-26, 40-70, 148-0

A döntő második szakaszának játszmái RO-JH: 4-67, 110-0, 0-70, 0-77, 4-127

Players Championship 2021 elődöntők eredményei
Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins 4-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan
Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 1-6 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins

Barry Hawkins és Ronnie O’Sullivan játszmái: 72-43, 109-1, 87-12, 30-60, 5-127, 0-75, 0-98, 0-79,  121-0, 70-74

Kyren Wilson és John Higgins játszmái: 5-71, 0-108, 0-88, 2-70, 65-66, 102-0, 3-74

A 2021-es Players Championship negyedöntő snooker eredmények
Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham 2-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins
Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski 1-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan
Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson 2-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson
Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins 6-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby

Stuart Bingham és Barry Hawking mérkőzése: 47-87, 68-4, 94-0, 46-80, 0-81, 43-87, 0-71, 50-61

Jack Lisowski és Ronnie O’Sullivan játszmái: 10-108, 9-123, 0-124, 0-124, 3-125, 125-0, 10-74

Neil Robertson és Kyren Wilson mérkőzése: 0-130, 52-61, 7-86, 75-46, 115-8, 17-102, 0-126, 32-85

John Higgins és Mark Selby játszmái: 71-0, 107-0, 79-0, 75-6, 100-0, 114-1

A 2021-es Players Championship első körének snooker eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 5-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham
2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong 5-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski 6-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin Gould
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan 6-5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Ding Junhui
5 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson 6-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 6-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day
7 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown 0-6 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby 6-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams

Judd Trump és Stuart Bingham játszmái: 10-56, 9-93, 90-17, 109-4, 76-14, 0-113, 66-58, 0-112, 26-79, 64-61, 0-69

Kyren Wilson és Ryan Day játszmái: 74-52, 18-61, 56-1, 60-32, 83-38, 125-1, 87-21

Jack Lisowski és Martin Gould játszmái: 72-50, 96-22, 64-11, 20-76, 83-29, 63-70, 0-100, 74-28, 95-42

Neil Robertson és Lu Ning játszmái: 71-5, 19-87, 135-0, 136-3, 86-0, 142-0, 132-0

Ronnie O’Sullivan és Ding Junhui játszmái: 41-79, 98-16, 48-75, 79-33, 91-45, 5-79, 99-4, 141-0, 1-62, 43-92, 95-0

Zhou Yuelong és Barry Hawkins játszmái: 57-32, 16-125, 116-6, 4-83, 137-0, 77-1, 0-129, 37-95, 85-15, 0-143, 14-67

Jordan Brown és John Higgins játszmái: 0-122, 0-133, 8-129, 8-78, 58-62, 18-102

Mark Selby és Mark J Williams játszmái: 4-81, 1-69, 98-5, 67-47, 90-0, 32-74, 50-78, 78-0, 102-14, 86-12

 

Hasonló snooker bejegyzések

Joe

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .