Ranglista események

Championship League – 2. és 3. szakasz 2020

Championship League – 2. és 3. szakasz 2020

A snooker verseny időpontja: 2020. október 26-30.

A snooker verseny helyszíne: Anglia, Milton Keynes, Marshall Arena

A verseny besorolása: Ranglista verseny, a 2020/2021-es snooker szezon része. Betvictor Championship League Snooker 2020 a snooker torna hivatalos megnevezése a támogató után.

A Championship League – 2. és 3. szakasz 2020 eredményei

A Championship League (Bajnokok Ligája) a 2020/21-es szezonban először vált ranglista versennyé. Átalakult a lebonyolítás. Az első szakasz szeptember 13-tól 20-ig tart, 128 játékost 32 négy fős csoporttá alakították. A 32 csoport győztes jut aztán a második szakaszba szintén 8 darab 4-es csoportba. Innen a 4 győztes kerül a harmadik végső szakaszba, majd ezt követően a döntőbe. A lebonyolítás szempontjából a 32 csoportkört két szakaszban rendezik meg. Majd az utolsó 3. szakaszban játszák le a 8 (legjobb 32) második körös csoport találkozókat, onnan a 2 (legjobb 8) elődöntő csoport mérkőzéseket, majd a döntőt.

90 százas break született a versenyen (ebből az első szakasz első része alatt 25, az első szakasz második része alatt 29, a második-harmadik szakaszban 36). John Higgins 147-es maximum breaket ért el, idén már a második, összesen a 11. maximuma a skót játékosnak.

A Championship League 2020 döntő eredménye
Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump

Judd Trump és Kyren Wilson döntőjének játszmái: 20-72, 118-0, 11-69, 0-88

A Championship League 2020 – 1. főcsoport eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 3-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong
A Championship League 2020 – 2. főcsoport eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry
2 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins 0-3 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 3-1 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty
4 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson 1-3 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry 2-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty
A Championship League 2020 – A csoport eredményei

Az A-csoport továbbjutója Judd Trump lett.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [3] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [36]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [16] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [48]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [3] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [16]
4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [36] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [48]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [3] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [48]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [16] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [36]
A Championship League 2020 – B csoport eredményei

A csoport győztese Zhou Yuelong lett.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8] 1-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [67]
2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [24] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [25]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [25] 3-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [67]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [24]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [8] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [25]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [24] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [67]
A Championship League 2020 – C csoport eredményei

A C csoport győztese Zhao Xintong.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [12] 1-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [58]
2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [28] 2-2 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [63]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [12] 2-2 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [63]
4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [28] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [58]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [12] 0-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [28]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [58] 2-2 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [63]
A Championship League 2020 – D csoport eredményei

Mark Selby jutott tovább a csoportból.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [4] 3-0 jam nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [96]
2 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [20] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jamie O’Neill [83]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [4] 2-2 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [20]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Jamie O’Neill [83] 3-1 jam nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [96]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [4] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jamie O’Neill [83]
6 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [20] 2-2 jam nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [96]
A Championship League 2020 – E csoport eredményei

Az E csoport továbbjutója Ken Doherty.

1 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [19] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [30]
2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [97] 2-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [104]
3 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [97] 1-3 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [19]
4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [30] 1-3 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [104]
5 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [19] 2-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [104]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [30] 3-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [97]
A Championship League 2020 – F csoport eredményei

Kyren Wilson nyerte meg az F csoportot.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [6] 2-2 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [22]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [11] 3-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [35]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [6] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [11]
4 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [22] 1-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [35]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [6] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [35]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [11] 0-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [22]
A Championship League 2020 – G csoport eredményei

John Higgins a G csoport továbbjutója.

1 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [7] 0-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin Gould [51]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [23] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [102]
3 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [7] 3-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [102]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [23] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin Gould [51]
5 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [7] 3-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [23]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin Gould [51] 2-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke [102]
A Championship League 2020 – H csoport eredményei

Joe Perry megnyerte a H csoportot.

1 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [15] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [38]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [38] 2-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [43]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [15] 3-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [52]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [38] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [52]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [15] 3-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [43]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [43] 2-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [52]

 

Hasonló snooker bejegyzések

Joe

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .