Tag Archives: Waterfront Hall

Northern Ireland Open 2018

Northern Ireland Open 2018

A snooker verseny időpontja: 2018. november 12-18.

A snooker verseny helyszíne:  Észak-Írország, Belfast, Waterfront Hall

A verseny kategóriája: Ranglista verseny a 2018/2019-es snooker szezon része. Irish Open 2018 snooker verseny, a Home Nations sorozat egyik állomása. BetVictor Northern Ireland Open 2018 néven említik a fő szponzor után a snooker versenyt.

Yan Bingtao végig vezetett a 2017-es döntőben, de Mark J Williams döntő framere mentette a játékot, majd sikerült 9-8 arányban nyernie a 17 éves kínai játékos ellen.

Az Irish Open 2018 snooker verseny eredményei

Li Hang a második körben Sam Craigie ellen, valamint Thepchaiya Un-Nooh a harmadik körben Chris Totten ellen, közösen 145-os breakkel vezetik a verseny legmagasabb break eredményét. Eden Sharav első negyed- és elődöntős szereplése. Thepchaiya Un-Nooh a negyedik körben 47 perc alatt nyerte meg 4-0 arányban a mérkőzést Robbie Williams ellen. Judd Trump a 2018-as Northern Ireland Open győztese, Ronnie O’Sullivan ellen tudott 9-7 arányban nyerni.

Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny döntő eredménye
Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 9-7 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan

A döntő első szakaszának eredményei: 76-64, 0-73, 1-65, 119-12, 117-6 (117), 41-78, 108-0, 48-60 (58)

A döntő második szakaszának eredményei: 24-68, 64-52, 73-33, 0-78, 0-134, 92-0, 65-5, 71-0

Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny elődöntő eredmények
Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav 3-6 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump
Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan 6-5 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby

Ronnie O’Sullivan és Mark Selby játszmái: 51-74 (50), 135-0 (135), 114-0 (114), 0-92 (92), 87-0 (87). 112-0 (112), 0-78 (78), 77-0 (69), 0-72 (72), 37-65, 70-68

Judd Trump és Eden Sharav játszmái: 85-42 (54), 107-0 (107), 72-7 (68), 56-65 (65), 129-6 (108), 20-70, 0-76 (76), 98-7 (97), 83-0

Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny negyeddöntő snooker eredmények
Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav 5-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon
Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump 5-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day
Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan 5-2 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert
Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh 3-5 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby
Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny negyedik kör snooker eredmények
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17] 3-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [74]
2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [36] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [45]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [5] 4-2 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [12]
4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [13] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [52]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [3] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [30]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [115] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21]
7 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [58] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [55]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [61] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [2]
Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny harmadik kör snooker eredmények
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [25]
2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [92] 2-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [74]
3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [36] 4-0 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [9]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [32] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [45]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [5] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [20]
6 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [12] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [35]
7 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [75] 3-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [13]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [52] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88]
9 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [3] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [34]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [37] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [30]
11 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [115] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Hammad Miah [114]
12 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [51] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21]
13 Skót nemzetiségű snooker játékos Chris Totten [84] 1-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [58]
14 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [55] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Sanderson Lam [101]
15 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [47] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [61]
16 Pakisztán nemzetiségű snooker játékos Hamza Akbar [97] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [2]
Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny második kör snooker eredmények
1 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [1] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17]
2 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [60] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [25]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [73] 2-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [92]
4 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [29] 2-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [74]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [95] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [36]
6 Norvég nemzetiségű snooker játékos Kurt Maflin [46] 3-4 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [9]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [32] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [85]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [45] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Lee Walker [87]
9 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [5] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [44]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [53] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [20]
11 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [12] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [71]
12 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [57] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [35]
13 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [75] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [90]
14 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [78] 3-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [13]
15 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [63] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [52]
16 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [56]
17 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [3] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [79]
18 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [43] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [34]
19 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [37] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [19]
20 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [30] 4-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Kishan Hirani [116]
21 Skót nemzetiségű snooker játékos Alan McManus [59] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [115]
22 Angol nemzetiségű snooker játékos Hammad Miah [114] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Niu Zhuang [83]
23 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [51] 4-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [66]
24 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zifan [82]
25 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [112] 3-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Chris Totten [84]
26 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [58] 4-0 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [86]
27 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [69] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [55]
28 Angol nemzetiségű snooker játékos Sean O’Sullivan [105] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sanderson Lam [101]
29 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a) 2-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [47]
30 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [61] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Feilong
31 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [64] 3-4 Pakisztán nemzetiségű snooker játékos Hamza Akbar [97]
32 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [24] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [2]
Az Northern Ireland Open 2018 snooker verseny első kör snooker eredmények
1 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [1] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [106]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Paul S Davison [80] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [17]
3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Fan Zhengyi 0-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [60]
4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [25] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Harvey Chandler [98]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [16] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [73]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Luke Simmonds (a) 1-4 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [92]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [41] 0-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [29]
8 Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [74] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [76]
9 Angol nemzetiségű snooker játékos Adam Duffy (a) 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [95]
10 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [67] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [36]
11 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Carty [102] 0-4 Norvég nemzetiségű snooker játékos Kurt Maflin [46]
12 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [9] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [40]
13 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [32] 4-3 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [33]
14 Kínai nemzetiségű snooker játékos Luo Honghao [85] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [39]
15 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [45] 4-0 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Patrick Wallace (a)
16 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [8] 3-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Lee Walker [87]
17 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [5] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [54]
18 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [44] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xu Si [68]
19 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [53] 4-2 Thai nemzetiségű snooker játékos James Wattana
20 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [20] 4-0 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [38]
21 Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [12] 4-1 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Raymond Fry (a)
22 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [71] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Farakh Ajaib (a)
23 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [65] 1-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [57]
24 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [35] 4-3 Lengyel nemzetiségű snooker játékos Adam Stefanow [113]
25 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown [108] 1-4 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [75]
26 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [90] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [49]
27 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [78] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [22]
28 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [13] 4-1 Ciprusi nemzetiségű snooker játékos Michael Georgiou [48]
29 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Clarke 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [63]
30 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [52] w/o Kínai nemzetiségű snooker játékos Liang Wenbo [26]
31 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [23] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [88]
32 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [4] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [56]
33 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [3] 4-0 Iráni nemzetiségű snooker játékos Soheil Vahedi [91]
34 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [79] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Jiankang [104]
35 Maláj nemzetiségű snooker játékos Thor Chuan Leong [103] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [43]
36 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [34] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Rod Lawler [93]
37 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [14] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [37]
38 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [19] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos John Astley [110]
39 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [30] 4-1 Német nemzetiségű snooker játékos Lukas Kleckers [100]
40 Wales nemzetiségű snooker játékos Kishan Hirani [116] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Jak Jones [94]
41 Skót nemzetiségű snooker játékos Alan McManus [59] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Allan Taylor [70]
42 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [89] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lu Ning [115]
43 Angol nemzetiségű snooker játékos Hammad Miah [114] 4-2 Egyiptomi nemzetiségű snooker játékos Basem Eltahhan [117]
44 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [11] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Niu Zhuang [83]
45 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [28] 3-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [51]
46 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [66] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [99]
47 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21] 4-1 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [42]
48 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [6] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zifan [82]
49 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [7] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [112]
50 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [50] 3-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Chris Totten [84]
51 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [31] 0-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [58]
52 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [96] 1-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [86]
53 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Bingham [10] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [69]
54 Német nemzetiségű snooker játékos Simon Lichtenberg [107] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [55]
55 Hongkongi nemzetiségű snooker játékos Andy Lee [109] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sean O’Sullivan [105]
56 Angol nemzetiségű snooker játékos Sanderson Lam [101] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe O’Connor [111]
57 Angol nemzetiségű snooker játékos David Lilley (a) 4-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Duane Jones [77]
58 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [62] 1-4 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [47]
59 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy White [72] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [61]
60 Hongkongi nemzetiségű snooker játékos Marco Fu [15] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Feilong
61 Skót nemzetiségű snooker játékos Anthony McGill [18] 0-4 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [64]
62 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [81] 2-4 Pakisztán nemzetiségű snooker játékos Hamza Akbar [97]
63 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [24] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos James Cahill (a)
64 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Selby [2] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [27]

Northern Ireland Open 2017

Northern Ireland Open 2017

A snooker verseny időpontja: 2017. november 20-26.

A snooker verseny helyszíne:  Írország, Belfast, Waterfront Hall

A verseny kategóriája: Ranglista verseny a 2017/2018-as snooker szezon része. Irish Open 2017 snooker verseny, a Home Nations sorozat egyik állomása. Dafabet Northern Ireland Open 2017 néven említik a fő szponzor után a snooker versenyt.

 

Az Irish Open 2017 snooker verseny eredményei

Yan Bingtao végig vezetett a döntőben, de Mark J Williams döntő framere mentette a játékot, majd sikerült 9-8 arányban nyernie a 17 éves kínai játékos ellen.

Az Northern Ireland Open 2017 snooker verseny döntő eredménye
Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams 9-8 Angol nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao

A döntő első szakasz játszmái: 43-79, 0-71 (51), 67-19, 32-74, 104-0 (104), 29-94 (63), 63-3, 12-66

A döntő második szakaszának játszmái: 0-137 (137), 82-33 (62), 90-5 (90), 89-36 (58), 23-73 (59), 63-18, 45-75 (60)

Yan Bingtao első ranglista verseny döntője, ezzel a legfiatalabb játékos is lett, aki ranglista esemény döntőjébe került.

Jonh Higgins érte el a verseny legmagasabb break eredményét, a 142-et a snooker verseny harmadik körében Gary Wilson ellen érte el. Ennek ellenére nem jutott tovább.

Az Northern Ireland Open 2017 snooker verseny elődöntő eredmények
Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao 6-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian
Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor 2-6 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams

Yan Bingtao és Lü Haotian játszmái: 67-40, 42-69, 44-84, 121-17 (73), 73-14, 75-0 (75), 80-29, 119-0 (112)

Mark J Williams és Elliot Slessor játszámi: 78-46, 142-0 (127), 25-71 (70), 62-0 (61), 18-54, 69-13 (68), 58-42, 67-44 (54)

Az Northern Ireland Open 2017 snooker verseny negyeddöntő eredmények
Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [33] 5-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [30]
Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [58] 4-5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [101]
Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [97] 4-5 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [78]
Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [42] 1-5 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [15]
Az Irish Open 2017 snooker verseny harmadik körének az eredményei
1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [33] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [16]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [18] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [30]
3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [58] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [59]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [66] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [101]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [53] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [97]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [77] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [78]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [42] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19]
8 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [15] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21]
Az Irish Open 2017 snooker verseny harmadik körének az eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [1] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [33]
2 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [16] 4-3 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [98]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [18] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [34]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [30] 4-3 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [8]
5 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [58] 4-2 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [60]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [59] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy White [112]
7 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [70] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [66]
8 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [101] 4-2 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [45]
9 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [53]
10 Skót nemzetiségű snooker játékos Anthony McGill [14] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [97]
11 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [67] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [77]
12 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [78] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [6]
13 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [42] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [20]
14 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [31] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19]
15 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [84] 1-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [15]
16 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21] 4-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [100]
Az Irish Open 2017 snooker verseny második körének az eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [1] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [111]
2 Angol nemzetiségű snooker játékos Jamie Curtis-Barrett [109] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [33]
3 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [16] 4-2 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [29]
4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [24] 1-4 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [98]
5 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [18] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [40]
6 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [34] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [69]
7 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [30] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [56]
8 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [104] 0-4 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [8]
9 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [5] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [58]
10 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yu Delu [50] 3-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [60]
11 Kínai nemzetiségű snooker játékos Fang Xiongman [81] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [59]
12 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy White [112] 4-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Jak Jones [80]
13 Kínai nemzetiségű snooker játékos Niu Zhuang [105] 1-4 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [70]
14 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [66] 4-1 Kínai nemzetiségű snooker játékos Liang Wenbo [13]
15 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [108] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [101]
16 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [45] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zifan [93]
17 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 4-1 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [47]
18 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [17] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [53]
19 Skót nemzetiségű snooker játékos Anthony McGill [14] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Adam Duffy [91]
20 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [90] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [97]
21 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [67] 4-1 Máltai nemzetiségű snooker játékos Alex Borg [89]
22 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [26] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [77]
23 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [78] 4-2 Norvég nemzetiségű snooker játékos Kurt Maflin [51]
24 Wales nemzetiségű snooker játékos Duane Jones [103] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [6]
25 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [42] 4-0 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [52]
26 Ciprusi nemzetiségű snooker játékos Michael Georgiou [68] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [20]
27 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [10] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [31]
28 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [36] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19]
29 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [84] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Wang Yuchen [83]
30 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [28] 0-4 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [15]
31 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Paul S Davison [110]
32 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [100] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [48]
Az Irish Open 2017 snooker verseny első körének az eredményei
1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark King [1] 4-1 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Matthew Bolton
2 Ír nemzetiségű snooker játékos Josh Boileau [96] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ashley Hugill [111]
3 Angol nemzetiségű snooker játékos Jamie Curtis-Barrett [109] 4-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Ian Preece [74]
4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robbie Williams [44] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yan Bingtao [33]
5 Wales nemzetiségű snooker játékos Ryan Day [16] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos John Astley [62]
6 Kínai nemzetiségű snooker játékos Cao Yupeng [65] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Hang [29]
7 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhou Yuelong [24] 4-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Graeme Dott [27]
8 Finn nemzetiségű snooker játékos Robin Hull [98] 4-3 Skót nemzetiségű snooker játékos Eden Sharav [95]
9 Angol nemzetiségű snooker játékos Ricky Walden [18] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Hammad Miah [71]
10 Angol nemzetiségű snooker játékos Jack Lisowski [40] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Sean O’Sullivan [113]
11 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy Robertson [34] 4-2 Wales nemzetiségű snooker játékos Michael White [23]
12 Angol nemzetiségű snooker játékos Barry Hawkins [9] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhao Xintong [69]
13 Angol nemzetiségű snooker játékos Alfie Burden [55] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Robert Milkins [30]
14 Angol nemzetiségű snooker játékos Oliver Lines [56] 4-3 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xu Si [88]
15 Angol nemzetiségű snooker játékos Billy Joe Castle [104] 4-2 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Declan Brennan (a)
16 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Neil Robertson [8] 4-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Jones [41]
17 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Mark Allen [5] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Sanderson Lam [114]
18 Iráni nemzetiségű snooker játékos Soheil Vahedi [115] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Tian Pengfei [58]
19 Angol nemzetiségű snooker játékos Craig Steadman [82] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yu Delu [50]
20 Pakisztán nemzetiségű snooker játékos Hamza Akbar 3-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Noppon Saengkham [60]
21 Kínai nemzetiségű snooker játékos Fang Xiongman [81] w/o Belga nemzetiségű snooker játékos Luca Brecel [12]
22 Skót nemzetiségű snooker játékos Chris Totten 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Chris Wakelin [59]
23 Angol nemzetiségű snooker játékos Jimmy White [112] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Dominic Dale [32]
24 Wales nemzetiségű snooker játékos Jak Jones [80] 4-3 Wales nemzetiségű snooker játékos Lee Walker [64]
25 Kínai nemzetiségű snooker játékos Niu Zhuang [105] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Ian Burns [87]
26 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Lines [99] 2-4 Ír nemzetiségű snooker játékos Ken Doherty [70]
27 Angol nemzetiségű snooker játékos Liam Highfield [66] 4-3 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Davis [35]
28 Kínai nemzetiségű snooker játékos Liang Wenbo [13] 4-1 Wales nemzetiségű snooker játékos Jackson Page (a)
29 Skót nemzetiségű snooker játékos Alan McManus [25] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Yuan Sijun [108]
30 Kínai nemzetiségű snooker játékos Lü Haotian [101] 4-3 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Joe Swail [107]
31 Angol nemzetiségű snooker játékos Allan Taylor [86] 2-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Thepchaiya Un-Nooh [45]
32 Angol nemzetiségű snooker játékos Shaun Murphy [4] 1-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zifan [93]
33 Skót nemzetiségű snooker játékos John Higgins [3] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Nigel Bond [117]
34 Iráni nemzetiségű snooker játékos Hossein Vafaei [47] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Anthony Hamilton [22]
35 Skót nemzetiségű snooker játékos Stephen Maguire [17] 4-0 Egyiptomi nemzetiségű snooker játékos Basem Eltahhan
36 Angol nemzetiségű snooker játékos Gary Wilson [53] 4-1 Svájci nemzetiségű snooker játékos Alexander Ursenbacher [72]
37 Skót nemzetiségű snooker játékos Anthony McGill [14] w/o Thai nemzetiségű snooker játékos Boonyarit Kaettikun [106]
38 Angol nemzetiségű snooker játékos Rory McLeod [54] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Adam Duffy [91]
39 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Baird [49] 3-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Yong [90]
40 Indiai nemzetiségű snooker játékos Aditya Mehta [73] 0-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Li Yuan [97]
41 Kínai nemzetiségű snooker játékos Mei Xiwen [67] 4-0 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Jordan Brown (a)
42 Máltai nemzetiségű snooker játékos Alex Borg [89] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Peter Ebdon [37]
43 Angol nemzetiségű snooker játékos Mark Joyce [38] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Ben Woollaston [26]
44 Angol nemzetiségű snooker játékos Kyren Wilson [11] 1-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Sam Craigie [77]
45 Angol nemzetiségű snooker játékos Elliot Slessor [78] 4-0 Ausztrál nemzetiségű snooker játékos Kurt Dunham [116]
46 Angol nemzetiségű snooker játékos Andrew Higginson [46] 1-4 Norvég nemzetiségű snooker játékos Kurt Maflin [51]
47 Wales nemzetiségű snooker játékos Duane Jones [103] 4-1 Angol nemzetiségű snooker játékos Mitchell Mann [75]
48 Angol nemzetiségű snooker játékos Ronnie O’Sullivan [6] 4-2 Német nemzetiségű snooker játékos Lukas Kleckers [120]
49 Wales nemzetiségű snooker játékos Jamie Rhys Clarke (a) 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Mike Dunn [42]
50 Wales nemzetiségű snooker játékos Matthew Stevens [52] 4-0 Ír nemzetiségű snooker játékos Leo Fernandez
51 Ciprusi nemzetiségű snooker játékos Michael Georgiou [68] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos David Grace [43]
52 Angol nemzetiségű snooker játékos Michael Holt [20] w/o Angol nemzetiségű snooker játékos Martin O’Donnell [79]
53 Angol nemzetiségű snooker játékos Allister Carter [10] 4-0 Kínai nemzetiségű snooker játékos Chen Zhe [92]
54 Kínai nemzetiségű snooker játékos Xiao Guodong [31] 4-2 Angol nemzetiségű snooker játékos Christopher Keogan [102]
55 Skót nemzetiségű snooker játékos Rhys Clark [119] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Matthew Selt [36]
56 Észak ír nemzetiségű snooker játékos Gerard Greene [94] 3-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Joe Perry [19]
57 Kínai nemzetiségű snooker játékos Zhang Anda [63] 2-4 Thai nemzetiségű snooker játékos Akani Songsermsawad [84]
58 Skót nemzetiségű snooker játékos Scott Donaldson [61] 2-4 Kínai nemzetiségű snooker játékos Wang Yuchen [83]
59 Angol nemzetiségű snooker játékos Tom Ford [28] 4-2 Ír nemzetiségű snooker játékos Fergal O’Brien [39]
60 Wales nemzetiségű snooker játékos Mark J Williams [15] 4-0 Thai nemzetiségű snooker játékos James Wattana [76]
61 Wales nemzetiségű snooker játékos Daniel Wells [57] 0-4 Angol nemzetiségű snooker játékos David B Gilbert [21]
62 Angol nemzetiségű snooker játékos Paul S Davison [110] 4-0 Angol nemzetiségű snooker játékos Rod Lawler [118]
63 Skót nemzetiségű snooker játékos Ross Muir [100] 4-3 Maláj nemzetiségű snooker játékos Thor Chuan Leong [85]
64 Angol nemzetiségű snooker játékos Judd Trump [2] 2-4 Angol nemzetiségű snooker játékos Stuart Carrington [48]